EGY LÉPÉSSEL A HOLNAP ELÉ
/Bán Zsuzsanna/
A BÁN Coaching & Supervisio Tanácsadó és Vezetőfejlesztő cég. Coachinggal, fejlesztő és képzési programokkal foglalkozunk business és life terepeken egyaránt.
Coaching szolgáltatásainkat a Szupervízió alapú coaching szemléletével és módszertanával nyújtjuk. Fókuszban a sajátélményű tapasztalati tanulás és a változás.
A cég alapítója Bán Zsuzsanna diplomás senior szupervizor és master coach, aki a szupervízió alapú coaching irányzat elindítója és elkötelezett követe 2003 óta Magyarországon. A magyarországi coaching szakma indulásakor ő is az első (pionír) coachok között volt, akik ezzel a hatékony és új módszertannal igyekeztek szakmai támogatást adni a vezetőknek, az újonnan alakuló piaci kihívások között. Az első csoportban tanult, akik Magyarországon diplomás szupervizorként végezhettek (SOTE- HIETE 2000). Majd a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatódó posztgraduális szupervizor képzésben 12 éven át volt oktató. A szervezeti szupervízió szakvezetője. Ugyanitt 2010-ben pedig elindító alkotója a Szupervizor-coach posztgraduális egyetemi képzésnek.
2003-ban szupervízióval kísért tréner képzést indítanak.
2004-ben az első magyarországi coach képzések egyikét alkotják meg és indítják el. 2004-ben pedig Bán Zsuzsanna elindítja a vezetők coach szemléletű fejlesztését, a Leader as Coach vezetőképzést.
A BÁNCoaching Tanácsadó és Vezetőfejlesztő cég 2009-től viszi tovább az innovatív, jövőépítő Coach és Leader képzéseket, a szupervízió alapú coaching módszertanát.