Az eszköz validitására irányuló vizsgálatok a világ egyik legmegbízhatóbb értékét, 0,92-es validitás értéket igazoltak vissza. Az online kérdőívet kitöltő személy nem egy tesztet, hanem egy task-ot, azaz feladatot old meg, és így garantált az eredmény hitelessége, mivel nem lehet előre kikövetkeztetni, hogy milyen válaszok, milyen eredményhez vezetnek. A magas prediktív validitása az eszköznek a következő 5-10 évre vetít előre konzekvenciákat a mért értékek alapján, és így a fejlesztési folyamatokban, mind az egyén, mind akár csapatok szintjén is, nagyon jól használható hatékonyság növelés, konfliktus menedzsment, tehetség menedzsment és karrier tervezés céljából.
A profil egyedülálló tehetségképet nyújt, melynek során 185 kompetencia van matematikai pontossággal kimutatva.
Kiemelkedő előnye a rendszernek, hogy nem csak a kimutatható tehetségekkel, hanem azzal az aktuális teljesítménypotenciállal is foglalkozik, melyet a személy a jelenlegi belső állapota alapján ki is tud hozni magából.
Egyéb adatok:
- Innermetrix 5 kontinensen 28 országban van jelen
- Eddigi kitöltők száma kb. 1,8 millió
- A riportok kitölthetőek az adott személy anyanyelvén, majd a kívánt munkanyelven készül el a visszajelző anyag.
Miben különbözik más eszközöktől?
Az Innermetrix nem diagnosztikai profilokat értékesít, hanem egy olyan vezetői tanácsadó és megoldásszállító vállalat, mely komplex kihívásokra komplex válaszokat tud adni, mivel bizonyított fejlesztési metodológiával is rendelkezik.
Ez a metodológia az Axiológia tudományára épül, mely az Értékek tudománya, és a matematikát használja a mérési rendszer alapjául. Ennek megfelelően a riportok önállóan nem értelmezhetőek, csak erre képzett tanácsadók és coachok segítségével vehetők igénybe.
A jelenleg legtöbbet használt eszközök ún. pszichometrikus mérési metodológiára épülnek, az Innermetrix ezzel szemben valuemetrikus, azaz értékalapú megközelitést alkalmaz. Ez mélyebb betekintést enged, mint a kizárólag Viselkedés szintű és önbevallásra épülő eszközök rendszerei, melyek az egyre komplexebb vezetői munkafolyamatokban nem elégséges szinten vizsgálnak ahhoz, hogy valódi következtetéseket tudjunk levonni az adott személy értékrendszerére és a neurális hálozatok fejlettségére vonatkozóan.
Ezek a rendszerek nem matematikai, hanem statisztikai megközelitésre épülnek. Több olyan diagnosztika is létezik a piacon, melyek bár nagy múltra tekintenek vissza, de alapvetően, kiindulásukkor klinikai eszközök, és később váltak csak üzleti eszközzé.
Az Innermetrix három tudományterület vezető gondolkodóinak és fejlesztőinek az ismereteit használta fel a profiljának elkészítésénél, melyek együttesen alkalmasak arra, hogy egy holisztikus képet adjanak a személy másokra gyakorolt hatásáról, belső meghajtó-erőiről, motivációiról, és a gondolkodási és döntéshozatali preferenciáiról. Ennek alapján rátekinthet a kitöltő partner a gondolkodásbeli vakfoltokra is.
A kérdőív kitöltése a legújabb neuropszichológiai kutatások eredményeinek megfelelően lett megtervezve, melynek segítségével egy hatékonyan és gyorsan használható eszközt kapunk, amely őszinte, hiteles betekintést ad.
(Malchiner Maximilien Péter: Az Innermetrix ADV Profil története, működésmódja, szerepe – Ismertető anyag)