SZUPERVÍZIÓ ALAPÚ COACHING

az Ember a helyzetben
a helyzet az Emberben

 Szupervízió alapú coaching

Mikor? Miért? Hogyan?

Aztán ebben az évben részt vehettem egy – itthon még szakmai újdonságnak számító – szupervíziós műhelyben, ahol megtaláltam amit annyira kerestem. 1998-ban elindult az egyetemi szupervizor képzés is Magyarországon, amit elvégeztem, majd oktattam is. Itt kaptam meg azt a szemléletmódot és eszköztárat, ami a szervezeti munka hatékonyságához életbevágóan fontos volt.

A coach naplómba úgy írtam be akkor (amit ma is használok), hogy a képlet megvan:
A vezető egy új, kihívásos helyzetben és ez a helyzet a vezetőben.

Mindkét aspektussal felelősen kell foglalkozni. Már csak a modellt, módszertant kellett kidolgozni, kipróbálnom, hitelesítenem.
Izgalmas, innovatív, pioneer befektetés volt.

A Szupervízió alapú coaching lett a módszertani termék neve. S ahogy egyre hatékonyabban működött, azt is megélhettem, hogy
milyen létfontosságú a változási folyamatok menedzselését támogatni úgy, hogy középpontba került az emberrel való törődés is. Az ember mentális karbantartása: az erősségeinek a mobilizálásával, az önreflexió fejlesztésével.

A coach korrekt, szakmai barátként a változások, a megoldások és az innovatív megújulások edzője.

rólunk mondták

A szupervízió alapú coaching megismerése új szemléletmódot adott számomra az emberi kapcsolatokhoz.
Micheller Myrtill énekesnő
Megtanultuk, hogy genetikai állományunk nagymértékű egyezősége ellenére nagyon különböző módon gondolkodunk, vélekedünk az együttműködés legegyszerűbb kérdéseiről és, hogy csak az létezik az együttműködés során, amit közösen kimondunk. Amit nem fogalmazunk meg, az gyakorlatilag nincs a szervezeti munka során.
Szalai Gyula nemzetközi marketing igazgató Egis Gyógyszergyár Zrt
Szupervízió alapú coachingot tanulni Bán Zsuzsannától és Szász Júliától? Szuper! Olyan "tanulódás", amely során belém ivódott az a támogató szemlélet, mely lassan nemcsak a szakmai személyiségemet, hanem a mindennapjaimat is elkezdte áthatni. Állandó önreflexióval, tudatos kommunikációra építve, a kérdezés művészetét (eleinte „kisinasként”, de mégis rendületlenül) gyakorolva elindultam egy sajátos segítő hivatás felé. Ma már ez számomra vegytiszta örömöt jelent. Kihívással teli, izgalmas utat, amire mindenkit buzdítani tudok! Szupervízió alapú coaching? SZUPER!
Vukovári Panna író, tanár

felkeltettük érdeklődésed?

jelentkezz most